Nagyjából 10 éve próbálom elolvasni ezt a könyvet, többször belekezdtem már, de sosem jutottam túl az első 50 oldalon. Eddig. Most pillanatok alatt a végére értem, és nem igazán értem, hogy korábban ez miért nem sikerült, hiszen kifejezetten könnyű olvasmány.

A történet főhőse egy viszonylag fiatalon kiégett, egykönyves angol író, aki nem igazán találja a helyét a világban. Egy hirtelen sugallattól vezérelve megvásárol egy világvégi francia falucskában lévő chateau-t, és megpróbálja a gyermekkori vidéki nyarak idilljét újraélni.
A történet két idősíkban játszódik: a kilencvenes évek legvégén és a hetvenes években, a boldog gyermekkorban egy angilai faluban, ahol egy mindentudó öregember tanítja és terelgeti a tizenéves főhőst.
A gyermekkor illatai, ízei, érzései, de maga az öregember is megjelenik a jelenben is, a két szál elválaszthatatlanul összefonódik, és a francia chateau-ban kezdetét veszi egy régi-új élet, varázslatokkal, babonákkal, emberi irigységgel/gyarlósággal és ártatlansággal tele.

A történet vége számomra csalódás volt, sokkal többet vártam, több összefüggést,értelmet, meg valamiféle fordulatot, csattanót, de minimum tanulságot. Ehhez képest egy összecsapott semmi kerekedett belőle. Viszont olvasás közben éreztem a dolgok illatát, a péksütemények ízét, de a sokszor gusztustalan, keserű borokét is. Annyira érzékletes és kifejező volt minden apró - a történet szempontjából sokszor mellékes - részlet, hogy maga a történet is sokkal többet érdemelt volna. 

10/6 

Joanne Harris: Szederbor
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2005