Elég sokáig vártam ezzel a bejegyzéssel, mert úgy éreztem, hogy mindazt, amit a Hárún és a mesék tengeréről gondolok sokkal jobban és szemléletesebben ki tudnám fejezni képekben, mint verbálisan. Aztán végül - azért, hogy belekezdhessek az újabb olvasmányomba - mégiscsak szöveges bejegyzés születik most, néhány rajzzal illusztrálva.

Rushdie is azok közé a szerzők közé tartozik, akikkel pont jó élethelyzetben, pont jó időszakban találkoztam először, ezért alapvetően nagyon pozitív előítélettel viszonyulok minden további művéhez is. A Hárún és a mesék tengere pedig még ennek ellenére is minden várakozásomat felülmúlta.
Varázslatos mese egy kisfiúról, a szeretetről, a mesék születéséről, a gondolatok és az érzések kifejezésének fontosságáról és arról, hogy minden kívánság teljesül.
Az 1001 éjszaka színei, az Alice Csodaországban furcsaságai, a Végtelen történet gondolatai és üzenetei ötvöződnek ebben a könyvben, de benne van az ember csillagokhoz mért jelentéktelensége és jelentősége, és a hétköznapi élet apróságai is.

Olyan szemléletesen és szépen van megírva a történet, hogy amíg olvastam, s még azután is, mindent le akartam rajzolni, amit "láttam". Ilyen könyveket kellene olvasni mindig, ami látszólag könnyű, szórakoztató, pihentető, de nagy gondolatokat indít el, és alkotásra inspirál.

(A rajzok egyébként azóta is folyamatosan készülnek, idővel bővül majd a fenti galéria)

10/10

Salman Rushdie: Hárún és a mesék tengere
Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2007