Olvasónapló

Olvasónapló

Nathalie Sarraute: Gyerekkor

2015. május 11. - Szonyecska

covers_86139.jpgSokkal lassabban haladok a blogbejegyzésekkel, mint a könyvek olvasásával, és fenyegetően néz rám már két könyv is, amiket elolvastam, épp csak nem írtam róluk egy árva sort sem eddig.

Nathalie Sarraute könyvét még az előző hónap végén olvastam, de azóta se tudom igazán, hogy mit gondolok róla. Mert valahol érdekes volt, de közben meg az az érzésem, hogy rettentően öncélú és semmilyen. Töredékek, emlékek, epizódok a gyerekkorból, amik zavarbaejtően személyesek, de semmi közöm hozzájuk... 
Egyetlen gondolat járt a fejemben az olvasás közben: hogy bárki írhatna hasonlót. Mindenkit érnek gyerekkorában traumák, életen át tartó élmények, benyomások, amik aztán befolyásolják a személyiségét, a jövőjét, a felnőtt korában megélt dolgokhoz való viszonyát is.

Sarraute gyermekkorának meghatározó pillanatait idézi fel, és már felnőtt fejjel értékeli is őket. Mit látott jól, miben tévedett, mi az, amit tanult belőlük, vagy épp mit nem vett észre bennük. Az Oroszország és Franciaország közti ingázás, a kirekesztettség, a sehová nem tartozás egy kíváncsi kislány, és egy önmagával olykor kritikus, felnőtt nő elbeszélésében jelenik meg. 
Annyira nem tudtam azonosulni vele, hogy minden eseményt a mellékszereplők (anya, apa, mostoha, testvér, stb.) szemszögéből próbáltam elképzelni, és megítélni, pedig a történet csak a kislányra fókuszál. Mindenki más távoli, idegen, nem igazán létező.
Az az érzésem, hogy nem jókor, nem jó lelkiállapotban találkoztam ezzel a könyvvel, mert nyilvánvalóan nem rossz. De számomra nem szólt semmiről. Nem várt tőlem semmit, hogy olvasóként hozzátegyem, hozzágondoljam, mögélássam, és nem is adott semmit, amitől többnek érezném magam. 

10/4

 

Nathalie Sarraute: Gyerekkor
Magvető Kiadó, Budapest, 1986

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bookshelf.blog.hu/api/trackback/id/tr997435666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása