Mostanában egészen kevés idő jutott az olvasásra, az elmúlt egy hónapban mindössze egyetlen könyvet olvastam el. Ivo Andric Nobel-díjas regényét egy ismerősöm ajánlotta néhány évvel ezelőtt, és bár rögtön beszereztem, egészen sokáig halogattam az elolvasását. 

A történet a boszniai Visegradon játszódik, ahol az elillanó évszázadok közben örök változatlanságban ível át a híd a Drinán. Az évszázadok alatt (sőt, évtizedek alatt is) néhányszor kifordul a sarkából a világ: a kelet és nyugat határán fekvő város élete hol békésen, hol rettegésben telik, változnak az uralkodók, az országhatárok, az emberek, az épületek, a szokások, a vallások, mégis minden változás annyira észrevétlen, annyira magától értetődő, hogy valójában olyan, mintha semmi sem változna.
A híd körül változatos és mozgalmas epizódok követik egymást, de minden esemény és történet valójában csak azt mutatja meg, hogy minden örök, mégis elmúlik az idővel. Hogy minden egyes ember egyszerre jelentős és jelentéktelen a világban. Hogy az igazán fontos dolgok nem mindig felismerhetők, és hogy a teljesen különböző utak (hitek, eszmék, stb.) a legtöbbször ugyanabba az irányba vezetnek.
A történet a híd építésétől (1500-as évek második fele) az első világháborúig meséli el a visegradiak életét. Ekkor még - "minimális" sérülést leszámítva - áll a híd. Végülis megvan az az illúzió, hogy létezhetnek dolgok a világban, amit az emberek elszánt pusztítási vágya se tud lerombolni...
De amikor a regény született, 1945-ben, a híd nagyjából így festett...

Rettenetsen megrázó könyv, és örülök, hogy ennyi időt hagytam az olvasására, mert így volt ideje leülepedni bennem az egyes epizódoknak is. Bár a karóba húzós rész azóta is kísért. Minden súlya és mélysége ellenére nagyon könnyed, és nagyon olvasmányos, nem is értem, hogy lehetett ilyen súlyos dolgokat, ilyen könnyedén leírni... 

Két fő gondolat fogalmazódott meg bennem a végére:
- Ez az egyik. 

- A másik pedig egy részlet a Gilgames eposzból:

Építesz kő- meg téglaházat? Veszel magadnak feleséget?
Megosztozol testvéreiddel? Kötésteket cserépre vésik?
Mire mindez? Mi tart örökké? Ház? Egyezség? Jelek? Kötések?
Tudod: mindez nagyon mulandó! Sírtábláid is elenyésznek!

10/10

Ivo Andric: Híd a Drinán
Európa Könyvkiadó, 1982