Mint ahogy a legtöbb kedvenc könyvemmel/szerzőmmel, Otar Csiladze munkáival is teljesen véletlenül találkoztam. Először a Bárki, aki rám talál... c. regényét olvastam, és azóta tudatosan próbáltam begyűjteni a magyarul fellelhető könyveit, ami egyébként nem volt túl nagy kihívás, mivel mindössze három regénye jelent meg. 
Első pillantásra elég ijesztő a regényeinek vastagsága (az 500 oldalnál terjedelmesebb könyvekre mindig hetekig készülök lelkileg, és ezek a regények bőven túl vannak a hatszázon is...), de megérik a fáradtságot, meg az időt.

Ha jól tudom, a Ment egy ember az úton volt Csiladze első megjelent regénye, valamikor a hetvenes években. A történet a görög mitológia kevésbé alapműveltség részét képező közegbe repíti az olvasót, egészen pontosan arra az időszakra, amikor Phrixosz és Hellé az aranygyapjas, szárnyas koson Kolkhiszba menekül. Iaszón, Médeia, Minósz, Daidalosz és Ikarosz időszakában járunk, bár ebben a történetben ők csak mellékes szereplők. 
Csiladze nem azokat a pillanatokat és történéseket ragadja meg, amiket a mitológiából már amúgy is ismerünk, vagy ismerhetünk, hanem egy istenek nélküli (legalábbis ténylegesen megjelenő istenek nélküli), nagyon emberi, és még inkább emberi vágyaktól motivált vetületét mutatja meg egy birodalom, benne emberi életek, családok, sorsok elbukásának.
Rettenetesen összetett, és annak ellenére, hogy alapvetően egy fő szálon fut a cselekmény mégis nagyon sok apró történet és epizód jelenik meg, amik önmagukban is elgondolkodtatók, önmagukban is érdekesek, kerekek, de egymásra fűzve felépítik a regény teljes történetét is. Az epizódok a szereplők személyes érzéseire, életterére korlátozódnak, de a regény mégis egy egész város bukását mutatja be.
Érdekes, hogy a 70-es években a Szovjetunió részét képező Grúziában megjelenhetett egy olyan regény, ami hataloméhségről, kapzsiságról, népre rátelepedő, mindenen átgázoló,mindenáron a "koronába" kapaszkodó uralkodóról, romba dőlő életekről, és birka módra beletörődő emberekről szól. Mert a mitológiai közeg nyilvánvalóan csak körítés. Játszódhatna ugyanez a történet a történelem bármelyik korszakában.

Szeretem, ahogy Csiladze mesél. A történet lassan hömpölyög előre, de minden fontos, és alapvetően minden érdekes. Aki nem szereti a lassú történeteket, meg a hosszúakat, annak nem ajánlom, de aki szeret elmélyülni, beletemetkezni, és nem bánja, ha sokat kell lapoznia, az mindenképp ismerkedjen meg valamelyik regényével.

10/9

Otar Csiladze: Ment egy ember az úton
Magvető Kiadó, Budapest, 1983