Lovagiasságból kaptam ezt a könyvet tavaly karácsony környékén valakitől, és már csak emiatt is kitüntetett helyre került az olvasmányaim sorában. Ray Bradburyt meg amúgy is nagyon szeretem azóta, hogy a Marsbéli krónikákat felfedeztem, meg a Fahrenheitet, meg még jónéhány novellát... (Valójában a sci-fi műfajhoz való hozzáállásom neki köszönhetően lett pozitív.)
Szóval lelkes várakozással vágtam bele a Toynbee-átalakító elolvasásába. És nem csalódtam.

A korábban olvasott Bradbury-novellák esetében is jellemző volt, hogy némelyiket teljesen elfelejtem, már rögtön az elolvasás után, viszont mások meg kifejezetten nagy hatással voltak/vannak rám, elgondolkodtatnak, eszembe jutnak azóta is. Ilyen ez a kötet is. Némelyik történetet már most sem tudom felidézni, de a legtöbbet imádtam. A legjobban a címadó novella tetszett, de az Orient-Expresszen utazó kísértet, egy múltba visszautazó, és a jövőn változtatni próbáló ember, és az önmagának gyónó pap meséje is nagyon megfogott. 
Bradbury minden története tud valamit, amivel elvarázsol. Szeretem, hogy egyszerre mély és misztikus, és fantasztikus, de közben szépirodalmi is az egész. Tetszenek a szépen fogalmazott mondatok, az emberi (úgy, mint egyszerre jó és rossz tulajdonságok által egyaránt befolyásolt, életszerűen viselkedő) szereplők, a mondanivaló tömörsége és mélysége.
És minden egyes elolvasott történet után csak egyre lelkesebb vagyok, hogy még szeretnék olvasni tőle. Sokat!

10/9

Ray Bradbury: A Toynbee-átalakító
Agave Könyvek, 2014