Eléggé tartottam ettől a regénytől - annak ellenére, hogy a fülszövegen, meg néhány interneten található összefoglalón kívül semmilyen előzetes ismeretem nem volt róla -, és így utólag belátom, hogy nem volt teljesen alaptalan az aggodalmam.

Az esetek többségében kifejezetten nem szeretem az ennyire durva, meg nyers történeteket/filmeket/könyveket, mert hajlamosak felszínesek maradni. De ez a könyv jó!
Komolyan nem értem, hogy a mostanában divatos meglehetősen szexuális tartalmú regények, illetve azokból készült filmek hogyan érhetnek el sikereket, amikor ilyen témában itt van például ez a regény is, ami - amellet, hogy tényleg nagyon (!) beteg - sodró, meg fantáziadús, meg néha félelmetesen mély (mármint a szó lelki értelmében is), ráadásul átélhető. És nem lehet letenni, mert úristen, mi fog itt még történni. 

A történet ember, gép, halál, sérülés és szexuális vágy nagyon furcsa és perverz viszonyáról szól. Tökéletes természetességgel, és magától értetődően fordul ki az emberi élet, és az emberi vágyak a normális (legalábbis az általánosan normálisnak elfogadott) mederből. Bármilyen furcsa és abnormális is minden egyes epizód, egészen elfogadható, hogy a világ - nyilván kicsit sarkítva és eltúlozva - így működik. Vagy működik így is.
Van az a mondás, hogy a tárgyakat használni, az embereket pedig szeretni kell. Ebben a történetben - ahogy egyébként sajnos sokszor a valóságban is - az emberek nem igazán számítanak. Az emberek is csak eszközök. A valódi érzelmeket és vágyakat a tárgyak - autók, repülőgépek, lehetőség szerint roncsok - váltják ki. Vagy az ezek által okozott sérülések.

Az egyik sokkból a másikba esés nekem nagyjából a könyv feléig tartott. Addig tényleg nem lehetett letenni. Aztán valahogy elfogyott a lendület, meg a meglepetés ereje, és a vége felé már kifejezetten zavart a történet perverzitása. De ezzel együtt is: ez a könyv jó! Méghozzá nagyon jó! 

10/8

J. G. Ballard: Karambol
Cartaphilus Könyvikadó, 2010