Vladimir Nabokov: Lolita

Legelőször az jutott eszembe, hogy nem gondolok semmit erről a könyvről. Olyan, mintha csak felszínesen túllettem volna rajta és kész. Pedig ha kicsit jobban magamba nézek azt kell látnom, hoyg rengeteg mindent gondolok. Rádásul már olvasás közben is... annyi mindent, hogy egészen biztosan nem fogom tudni egy szimpla bejegyzésben összfoglalni, még magamnak se.

Van egyrészt a szeretet-börtön kérdése. Hogy az ember csak saját magát szereti, s a másik ember ennek eszköze. Nem pedig a másik embert szeretjük... Hogy a szeretet lehet-e börtön/rabság/kényszer... nyilván nem lehet. 
Aztán meg, hogy mindennek nyilvánvalóan van valamilyen megérthető és felfogható oka. Az ember jellemének, cselekedeteinek, még a megbocsáthatatlan cselekedeteinek is. S hogy léteznek azok a nézőpontok, amelyekből még az elképzelhetetlen, vagy beteges, vagy szörnyű dolgok is maguktól értetődők, és természetesek.

Kevésbé volt átütő, mint amit előzetesen vártam, de ettől még zseniális könyv. 10/10