Milan Kundera: Tréfa

Egy közösség, egy rendszer, egy politikai hatalom, ami nem ismeri a tréfát. De ez több, és mélyebb ennél. A tréfát az élet sem ismeri. Tréfáink következményei nem tréfák. Valóságosak. És évekkel, évtizedekkel később már nem mondhatjuk, hogy "hiszen csak tréfa volt". 

Egy olyan korszakról szól, amit csak történelemkönyvekből ismerek, és éppen ezért nem is fogom megismerni igazán soha. Biztosan más szemmel olvassa mindezt az, aki már élt akkor, aki átélte, akivel ilyesmi megtörtént. Én ennél sokkal mélyebbre nézek, és mélyebbre látok - de hogy ott van-e tényleg a mélység... ezt Kunderánál sosem tudom. Nyilván a saját mélységeimet találom meg benne, s lehet, hogy épp ettől jó az egész. 
Kicsit olyan, mintha az egyén felelősségét áthárítaná a körülményekre, meg a korabeli társadalomra, és inkább kérdéseket vet fel, minthogy megválaszolná azt, hogy a saját sorsára milyen hatással lehet az ember?

Minden, még egy tréfa is visszafordíthatatlan, visszavonhatatlan, s kitörölhetetlen, ami történik. A lényeg talán az, hogy túl kell lépni idővel az elszenvedett sérelmeken, a bosszúvágyon, vagy a sajnálkozáson. Hogy semmi, ami a múltban történt nem tűnik el, mégis elmúlik minden. Minden.

"...minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá. A jóvátétel (bosszú és megbocsátás) szerepét a feledés veszi át. Senki sem teszi jóvá a megtörtént sérelmeket, de minden sérelem feledésbe merül." (Milan Kundera: Tréfa)