Olvasónapló

Olvasónapló

Emily Brontë: Üvöltő szelek

2015. február 22. - Szonyecska

tn6_6000000027880.JPGKözépiskolás voltam, amikor a legjobb barátnőm szörnyülködve mesélte, milyen borzasztóan rossz könyvet olvasott a választható kötelezők közül, és mindenféleképpen kerüljem el messzire ezt a regényt.
De az Üvöltő szelek mégiscsak klasszikus, és bár tizenévesen tényleg kihagytam, most úgy döntöttem, itt az ideje megismerkedni vele.

A történet a 18. és 19. század fordulóján játszódik, egy félreeső uradalomban, az unatkozó nemesek, nincstelen árvák, kisemmizett urak és érdekkapcsolatok világában. Közhelyes minden, és mindenki, de a történet eleje izgalmakat, rejtélyeket ígér kísértetekkel, hazajáró lelkekkel, nyugodni nem tudó holtakkal, halott szerelmekkel.
A mesélő a világ legostobább embere - szerintem - de az ő ostobasággal párosuló kíváncsiságának köszönhetően derül ki, hogy sötét titok lappang, kísértetek járják a vidéket. stb.  Akikről aztán úgy elfeledkezik a szerző, mintha soha nem is említette volna őket. Elmesél egy szövevényes történetet egy beteljesületlen szerelemről, a szerelmesek szomorú sorsáról, az ő gyermekeik/hozzátartozóik szintén szomorú sorsáról. És ennyi.

A karakterek idegesítően buták, nincs egyetlen egy olyan szereplő az egész regényben, aki akár érzelmileg akár intellektuálisan legalább egy kicsi intelligenciával rendelkezne. Még a házvezetőnő a legjobb ebből a szempontból, de ő meg teljes szereptévesztésben él - bár az is igaz, hogy ilyen ostoba és az életre tökéletesen alkalmatlan urak, úrnők, úrfik és kisasszonyok között nem csoda, ha a házvezetőnő nem azt teszi, amit parancsolnak neki, hanem, amit jónak lát.

A könyv számomra egyetlen pozitív és üdítően kellemes tulajdonsága, hogy annak ellenére, hogy egy szerelmi történetről van szó, csak mérsékelten nyálas. De hajlandó lennék megbocsátani a nyálasságot, ha lenne mögötte történet. Az elején felvillanó apró, ígéretes epizódok később nem kapcsolódnak semmihez, eltűnnek a mesélő kezdetben igen intenzív kíváncsiságával együtt... Kár.

Az a helyzet, hogy a barátnőmnek annakidején igaza volt. Ez a regény borzalmasan rossz.
A magyar címet pedig egyszerűen nem értem. Miért ez a címe? Komolyan...

 

10/1

Emily Brontë: Üvöltő szelek
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008

A bejegyzés trackback címe:

https://bookshelf.blog.hu/api/trackback/id/tr597196249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaen 2015.03.01. 15:00:00

Mi a baj a cimmel? Szerintem nem rossz forditas, jol visszaadja az egesz hely hangulatat. (Magyarul meg angolul is volt szerencsem a konyvhoz, nem emlik, hogy a forditassal lettek volna bajaim, bar angolul persze titokzatosabbnak meg sotetebbnek hangzanak a helyszinek. :D )
Az egyetemen, angol szakon az angol regenyt tanito (egyebirant ferfi) professzorom egyik nagy kedvenc regenye volt, es mikor vele vettuk oran, kifejezetten elveztem ujraolvasni, de amugy nekem is voltak pillanatok, mikor elegem volt belole. Mindenesetre ambivalens erzeseket valt ki a legtobb olvasobol, az tuti. :D Szerintem hangulatosan mutat be egy embergyuloloknek amugy idealis helyet, es az ott elo nehany vad, megzabolazhatatlan embert, akik valoban nem racionalisak, mert szamukra a racionalitasnak nincs erteke. Oket osztonok iranyitjak, es nagyon osi, melyrol jovo szenvedelyek, amiken nem is akarnak uralkodni. Eppen ezert, en nem igazan tudnam butanak mondani a szereploket, raadasul Heathcliff nagy vagyonra tesz szert es a terve is jol alakul vegul is, bosszut tud allni, szoval azt plane nem ertem, miert lenne o buta. Azert, mert a szenvedelye erosebb? Az mas tema.

Szonyecska 2015.03.01. 16:26:18

Jogos, mert Heathcliff valóban nem buta. És van még egy két ígéretes karakter is rajta kívül, de a szereplők sorsának alakulása (és az egész történet folyása) butábbnál butább döntéseknek köszönhető (a buta döntést nem gondolom egyenlőnek a szerencsétlen, vagy rossz döntéssel, mert az nemcsak butaságon múlhat.) A "férjhez megyek valakihez, mert jól néz ki, meg gazdag" hozzállás tudom, hogy nem egy életidegen dolog, sőt azok az emberi tulajdonságok is, amiket itt "butaságként", vagy "ostobaságként" kategorizálok, teljesen létezők. A bajom azzal van, hogy ezeknek az ellenpólusa sehol nem jelenik meg eléggé (legalábbis nálam nem ért célba az ellenpólus).
Nem a vad, és ösztönök által irányított mivoltukat tartom egyébként butának/kevésnek a karaktereknek, ezek a jellemvonások tényleg árnyaltak, és izgalmasak.

A címmel nincs különösebb bajom, csak nem értem, de ez egy szubjektív értetlenkedés csak :)

Amit viszont komolyan hiányoltam az az, hogy az elején megjelenő kísértetlány eltűnt a történetből (mármint kísértet mivoltában tűnt el). Nekem hiányzott belőle.

Hajni Orbán 2015.03.22. 16:02:38

Én is még középiskolásként olvastam először, aztán angol szakon eredetiben (és a kettő között is néhányszor) újra. Nekem a kedvenc regényeim egyike, nem igazán tudom megmagyarázni miért, de szerintem van egyfajta teljesen magával ragadó hangulata. A mesélőről egyébként egyezik a véleményünk, egy végletekig együgyű, de legalább pont annyira kíváncsi fickó:)

A címmel nekem nincsen gondom, illik a helyszínekhez, és (ha nagyon magyarázni akarom) főhősünk állandó lelkiállapotát is mutatja :)
süti beállítások módosítása